Tartalom

FELVIDÉK.ma : Bemutatjuk a Nagymagyari Kulturális Közösséget

Typ: egyéb
foto FELVIDÉK.ma : Bemutatjuk a Nagymagyari Kulturális Közösséget


A Nagymagyari Kulturális Közösség (NaKK) polgári társulás családi ötletből valósult meg 2011-ben a Felső-Csallóközben. Célja, hogy segítse a helyi magyar nemzetiségű lakosság identitásának megtartását és erősítését. A NaKK elnöke, Pőcz Ibolya kulturális szervező lévén a közösség mozgatórugója.
Irányításával  a szervezet a kultúra terén fejti ki fő tevékenységét, megszólítva a lakosság legszélesebb rétegeit, a gyerekektől az idősekig. Hitvallásuknak a következőket tekintik: „Megismerni a világot, egymást, magunkat, a múltunkat, a hagyományainkat, kitalálni és megvalósítani a jövőnket, kis közösségeket hozni létre, azokban munkálkodni, hogy élhetőbbé tegyük mindennapjainkat.”
Pőcz Ibolya a Felvidék.ma-nak elmondta, megalakulásuk óta társ- és főszervezői az 1848/49-es szabadságharc évfordulójára rendezett megemlékezésnek, közösen ápolva a magyar hagyományokat. A gyerekekkel való együttműködést fontosnak tartja, mert így  a gyerekek lelkében nyomot hagyhat az a példamutatás, hogy látják a felnőttek érdeklődését a magyarság múltja iránt, tiszteletet adva az ősöknek.

Visszatekintve 2011 óta sok programot sikerült megvalósítani, saját anyagi forrással nem rendelkezve mindig pályázati úton nyert támogatásra hagyatkozva, kiegészítve azt elkötelezett családi, baráti önkéntes munkával és saját, önzetlenül befektetett idővel, energiával. Maga a pályázati munka nagyon nehéz, nagy kihívás, de ha sikerül, akkor nagy öröm forrása is, mert a kapott anyagi  javakat befektetve sokaknak lehet belőle továbbadni.
Így valósult meg eddig négy alkalommal a nyári napközis tábor, ahol idén már 50 gyerek tölthette szabadidejét színvonalas, színes programokkal. Azért is fontos a pályázati munka, mert így anyagi hátrányok miatt egy gyereknek sem kellett otthon maradnia.
2014-ben a Nagymagyari Magyar Tannyelvű Alapiskola udvarán rendezték meg a „Forgácsok – népi mesterségek napját”, ahol népi mesterségekkel, mint a fafaragás, fazekasság, csipkeverés, kovácsolás, kosárfonás ismerkedhettek meg az érdeklődők.
A községi hivatal a „Párhuzamok” című fotópályázat képeinek adott otthont.
Az adventi időszakban kerül  megrendezésre  a nagysikerű Csillagszóró Fesztivál, szintén pályázati forrásokból, mely az idén két koncertet foglal magába,  az egyik Skuta Miklós zongoraművész koncertje a művelődési házban, a másik a Kicsi Hang verséneklő együttes műsora a helyi római katolikus templomban.
A fesztivál része az iskola udvarára érkező Mikulás, az őt köszöntő gyermekműsorral és ajándékozással. Azt is el kell mondani, hogy a karácsonyi játszóházat tavaly nem sikerült megrendezni, mert az anyagi fedezet nem volt biztosítva. Sokszor a lelkesedés, az ötlet, a kreativitás kevés ahhoz, hogy a tervek megvalósuljanak.
Viszont van pozitív példa is, mint a november 12-én 18 órakor kezdődő filmvetítés, amelyhez  szintén az iskola biztosítja a helyszínt, és a Felvidék-Horná zem című dokumentumfilm kerül díjmentesen bemutatásra az MKP helyi alapszervezetének támogatásával.
Ezúton is szeretnék kifejezni köszönetüket a többi támogatónak is, így  az említett Nagymagyari Magyar Tannyelvű Alapiskola vezetőségének, a Nagymagyari Művészeti Alapiskola vezetőségének, a Kormányhivatal Nemzetiségi Osztályának, Nagymagyar önkormányzatának, a nyugdíjasklubnak, a Nagymagyari Tekeklubnak, az Úszori Pékségnek, a csütörtöki Pí víz forgalmazójának, a BCS Slovakia Kft.-nek  és a nagymagyari FEDOP Kft.-nek.
Pőcz Ibolya elmondta, hogy ehhez a munkához kitartásra, megszállottságra van szükség, a lelkesedését az az öröm hajtja, mikor látja a gyerekek örömtől csillogó szemét, a felnőttek,  a családok érdeklődését  a megszervezett programok iránt.

 

Hideghéthy Andrea


Készítve: 30. 10. 2017
Legutóbbi frissítés: 31. 10. 2017 1:17
Szerző: